Karácsonyi politika

Talán nem a Karácsony hangulatához illő legújabb bejegyzésem, de a hibát máris hárítom. Nem tehetek róla ugyanis, hogy békés ünnepelőtti városi sétámat az arcomba ordító választási plakátok zavarják meg.

Szombat. Szikrázó hó. (Évek óta várom: Végre!) Ragyogó napsütés. Karácsonyi vásár a városi parkban. Télies langyidőben sétálok. Testnek-léleknek egészséges ez. Ráadásul hasznos is. Tájékozódom hol, mit, mennyiért. Szemreveszem az alakulgató új városképet. Már hazafelé utamon minduntalan szemebe szöknek a mindent elborító plakátok. (Mintha alábbhagyott volna, bősz polgármesterünk buzgalma, a plakátok kerítéseket, lámpaoszlopokat éktelenítenek.) Minden tizedik lépésnél megtudom, hogy ki (volt) a mi jelöltünk. Na és azt is, hogy ezúttal is a Republik zenekar közreműködésével állt a bál. S éppen ez az ami elgondolkodtat. Mert 2005-ben is, a legutóbbi kampánykor, amikor az anyaországból édes mostoha lett, akkor is ők zenéltek a "karácsonyi mulatságon". Miközben odahaza, az ő hazájukban mindenki azt harsogta, hogy mi, elszakított magyarok odajárunk felfalni az ország kicsinyke vagyonát. Aztán város, és falunapok, közsségi választások jöttek. Nyár. Mindenhol, minden alkalommal magyarországi meghívottak szórakoztatták a közönséget. A mi befizetett adónkból, mely ezúton ki is ment az országból. Hova is? Ritka esemény, hogy hazai előadó kapja azt a zsíros kampánypénzt. Mondjuk ki tehát, nem mi élünk rajtuk, hanem ők élnek rajtunk, belőlünk. A hazai művésznek, pedig még ezzel is nehezedik a helyzete a maga alig másfél milliós közönsége, idegen nyelvi környzete és egyebek mellett.
Arról, hogy végülis erdélyi magyar pártjaink kit is képviselnek és támogatnak, és milyen felelősséget tanusítanak értünk, a fentiek alapján, gondolom nem kell szór ejtenem.

Tehát fel a fejjel, ki a mellel. Még most is mi pénzeljük a magyar urakat. Békés, áldott, erőben és szeretetben gazdag Karácsonyt Kívánok!

Őszi alkotás

Őszi enyhület

Sokáig nem volt kedvenc évszakom, de mint minden ez is változni látszik. Eddig mindegyik évszakot azért szerettem ami: a nyarat a melegéért, a szabadságért, a fürdésért-strandolásért, a fagyiért; a telet a hasító friss levegőért, a déli napszikrázásért, a jégkristályokért, a szánkázásért, a forró teáért, a hoszabb éjszakáért; az őszt a szőlőért, a gyümölcsszüretért, a munka-iskolakezdésért, az élet megpezsdüléséért; a tavaszt pedig a langyos fuvallatért, az erősödő, magához térő napmelegért, a húsvétért, a zsenge hajtások zöldjéért, az éledő föld termékeny szagáért.
Most úgy érzem, eldöntöttem örökre. Kedvenc évszakom végülis az ősz lett, a Termékeny Asszony, a Bőség Szaruja, a Föld Tápláló Öle. Szeretem benne a hideg reggeleket, mert felpezsdít, energizál, kitisztítja az elmémet. Örülök a déli napfénynek, mert jólesően melenget, barnít, ha kell, ledobatja a ruhát, de lobja, rekkenősége a levegőnek elmúlt már. Szemem örökké megnyugvást lel a lombok vad ünnepi tobzodásában, mikor aranytól a bíborig minden színt felöltenek.
Kezemben fonott füleskosárral körtét szedek a kertben. Átölel, áthat a természet tápláló, gazdag mivolta. Érzékeim kitágulnak, orromba tolulnak az érett illatok, a gyümölcsök csalogató aromája, a télikörte, még nyers szaga, mely előcsalja emlékezetemből a téli pince langyos illatát, ahol majd édesre érve vár... Az ég kék és tiszta, csak itt-ott horgonyoz békésen felhőpamacs. Tojáshabok a langyos madártejben. Kedvesem terméskoszorúkkal, termésbabákkal ügyeskedik. Keze alól az ősz minden színes, pompázatos gyümölcsét, termését, virágát és bogyóját felvonultató formák lépnek elő. Ez boszorkány, amaz bogár, ez csiga, az szarka, itt egy levélkoszorú gazdagon felgyöngyözve fák és bokrok ajándékaival, hogy becsempéssze lakásunkba az ősz hangulatát.
És akkor nem beszéltem még sok mindenről, az ősz sok hangulatáról... A ferdén eső fényről, mely szinte alulról simogatja a lombokat és nyugtatja a szemet. Az egész évszak egy nagy alkony, mely enyhet, nyugalmat áraszt, bőséges vacsorával kecsegtet. Hogy írjam le? Ezt érezni kell!

Szüret, napfény, termésbábuk: Ősz

Filléres bejegyzéseim

Néhány régebbi írásom megtekinthető itt: http://kacsoandras.hi5.com/friend/profile/displayJournal.do?ownerId=117518050. Emberekről, magyarokról, erdélyiekről, nyelvünkről és egyes jelenségekről szólnak.
Ajánlom sok szeretettel!

A fej ellentétes pólusán

Hát ember! Nem győzök csodálkozni, meglepődni és felmérgelődni újra meg újra drága hazánk fonák mivoltán.
Ismerősöm a jelenleg haldokló országos lapterjesztőnél dolgozott/-zik/-na. Ismered te is. Az, az a Ródipet. Nahát. Annak rendje s módja szerint, ahogy az már lenni szokott haldokló cégeknél, ismerősöm és a többi balfácán (frájer) régóta nem kapta meg teljes fizetését, fizetésen kívüli juttatásait (kajabon) és ráadásul a munkakönyvek is eltüntek. Ja, és a jelek szerint a cég az úgynevezett garanciapénzt is elnyelte. Szóval, mondom: ahogy lenni szokott.
Eddig semmi furcsa. Na de egészséges ember ilyenkor megy veri az ajtót, asztalt, perel, feljelent, idegeskedik, satöbbi. Na, annak rendje s módja szerint ezek is ezt csinálták. Írtak többek között a Munkaügyi Minisztériumnak. Kiderült, hogy ott van egy részleg, amelynek nevében ott díszeleg, hogy aszongya: Kontrolul Reláci Munkö. Szóval valami olyasféle iroda, ami a munkakapcsolatokra figyelmezget. Na innen kaptak levelet a rodipetes panaszosok. De nem is akármilyent hej! Szépen egyenkint névre szólót. S abban mit ír? Na mit? Azt, hogy a fent nevezett sóhivatal biza nem szól bele az ügyükbe. Menjenek a bíróságra, mert amint volt kedves megjegyezni a minisztériumi levél, a perilletékek és okmánybélyeg (70 bani? 1 lej?) kifizetése alól ez esetben mentesülnek.
Hogy es mondjam... Nem az, hogy meglepett, csak egy kissé elcsodálkoztam. Mi a fenének is tartunk minisztériumokat? Mert azt még megértem, hogy külön-külön mindegyikünk ügyével nem foglalkoznak, de egy országos nagyvállalat esetében ez azért mégiscsak másképp kellene legyen.
Egy szó mint száz. Ebben az országban a fej ellentétes pólusán lévő szervvel gondolkodnak.